Szabadulás vágyában

Reszketek hideg udvar sarkában. Lánc szorítja a nyakam, minden

álomban. Vágyom a fényre, vágyom a szóra. De csak a csend kísér engem

újra. Nézem a házat, ahol lakik az ember, de engem nem

lát meg, nem törődik velem sem. Éhes a gyomrom, szomjas a torkom,

leginkább a szívem fázik nagyon. Hallom más kutyák boldog zaját. Futnak a réten,

szabad az élet. Én csak várom, hogy egyszer valak eljö-jö-jön hozzám és levegye a

láncot rólam. Hagyjon egy mosolyt, egy darab kenyeret és mondja azt, hogy innentől szabad

vagyok! Ne legyek rabszolga, hanem társ, aki fut a napfényben és örül